Sokféle pszichés és szociális megterhelés jár együtt a daganatos betegsé­gekkel és azok kezelésével, nemcsak a betegek, de a családtagok számá­ra is. Ugyanígy sokfélék a követelmények az optimális pszichoonkológiai ellátással kapcsolatban. Az ellátásnak hatásosnak, betegközpontúnak, minőségbiztosítottnak, mindenütt elérhetőnek, korszerűnek és megfizet­hetőnek kell lennie.

Az orvosoknak a betegek kezelésekor figyelembe kell venniük azok kulturális hátterét is. 

Az egészségügy átfogó átalakulás előtt áll, ami alapvetően alakítja át az ellá­tórendszer szerkezetét, működését és a szereplők viselkedését. A technoló­giai fejlődés lesz a változások egyik hajtóereje, de a finanszírozási kényszer átalakítja a biztosítási rendszert és átrendezi a felelősségi viszonyokat is. A gyógyítás egyre inkább kollektív tevékenység lesz, és az Evidence Based Medicine szemléletet kiegészíti az együttműködési kényszer (Cooperation Based Medicine). A gyógyítási tér és az egészségfelelősség kitágul a beteg felé, mindez új alapokra helyezi az orvos-beteg viszonyt. Ebben az írásban – néhol szándékoltan kontúros elrajzolással és szimplifikációval – ezekre a változásokra próbáltam felhívni a figyelmet.

A hazájukból kivándoroltak száma ma világszerte mintegy 60 millió. A me­nekültek, menedékkérők, rendezetlen státuszú külföldi állampolgárok or­vosi ellátása több európai országban, köztük Németországban nagy kihívás az egészségügy számára. E téren számos szinten korlátokba ütközünk. Az itt bemutatott eseteken keresztül megismerhetjük az ellátást akadályozó, nehezítő tényezőket, és szó esik a megoldás lehetőségeiről is.

A szexuális egészség centrális szerepet tölt be az egyén személyiségfejlődésében, és egyben meghatározó az életminőség szempontjából. A biológiai akceleráció következtében a fiatalok testi értelemben egyre korábban érik el a szexuális érettséget, s az aktív szexuális élet kezdete is korábbra tevődik. A korai szexuális élet magas kockázatot jelent a nem kívánt terhességek és nemi betegségek iránt. A magas szintű, széles körben elérhető prevenciós programok a harmadik évezred egészségfejlesztésében kiemelt hangsúlyt kell, hogy kapjanak.

A személyiségzavarok nehezen kezelhető betegségek, ezért a klinikusok hosszú évtizedekig idegenkedtek a gyógyításuktól. Az elmúlt 20 évben, a kognitív viselkedésterápia második hullámának nevezett periódusban bizonyítottan hatékony pszichoterápiás módszerek láttak napvilágot a sze­mélyiségzavarok kezelésére.

Az Orvostovábbképző Szemle pszichiátriai szimpóziuma most is nagyon érdekes témákat tárgyal, az evészavarok és a szemé­lyiségzavarok pszichoterápiás lehetőségeinek bemutatása mellett az akut pszichiátriai ellátás új modelljéről és a szkizofrénia kezelésének fi­nanszírozási protokolljáról is olvashatunk.

Az alapellátás hagyományos, „egy falu – egy orvos – egy praxis” elvű rend­szere nem fenntartható, de ez a modell már nem is korszerű. A változó le­hetőségekhez, szakmai környezethez és igényekhez igazított alapellátás jövőképe nem lehet homogén. Középtávon a csoportpraxis lehet a megha­tározó működési mód, de lesznek szakgondozási praxisok, és tovább élnek a jól működő szólópraxisok is. Az eredményes átalakítás nem „határnapos”, hanem evolutív folyamat, s nem kényszeríti, hanem ösztönzi a szereplőket. Az alapellátási pontok száma szükségszerűen csökkenni fog, ezért „ki kell találni”, hogy mi lesz az ellátórendszer minden településen biztosítandó „bá­zisszolgáltatása”. Az alapellátás átalakítása nem önálló projekt, egy új egész­ségügyi rendszerben kell meghatározni az alapellátás kiemelt szerepét.

A COPD-s betegek döntő hányada több krónikus betegségben szenved, azaz multimorbid. A COPD és a párhuzamosan kialakuló kórképek felte­hetőleg nem függetlenek egymástól. Rendkívül fontos tehát az együttál­lások és a háttérben zajló mechanizmusok feltárása, melyben a hálózati orvoslás eszköztára lehet segítségünkre. A multimorbiditás hátrányosan befolyásolja a COPD lefolyását, ellátása pedig a jelenleginél komplexebb megközelítést igényel.

A gyakori előfordulás, az átláthatatlan terminológia, a diagnosztikai és kezelési bi­zonytalanságok miatt indokolt, hogy irányelvek segítsék a nem specifikus, funkcio­nális és szomatoform (NFS) panaszok körüli tevékenységet. Ennek érdekében új, át­fogó, széles körű konszenzuson alapuló, interdiszciplináris ajánlást fogadott el a két illetékes német szakmai testület. A tünet- és gyógyításorientált hozzáállás, az em­patikus kommunikáció és a következetes bio-pszicho-szociális diagnosztika lehető­vé teszi az NFS korai felismerését, a krónikussá váló, súlyos folyamatok elkerülését. Az enyhébb lefolyású esetek kezelhetők a pszichoszomatikus alapellátás keretein belül, a súlyosabbak koordinált együttműködést, olykor multimodális vagy stacio­ner kezelést igényelnek.